Az ünnep kellékei: a hágádá

A zsidó könyvespolc kiemelt helyén szerepel a peszahi hágádá, mely a széder este megkerülhetetlen kelléke. Neve annyit jelent: elbeszélés, és elsődleges célja az, hogy segítse az Egyiptomból való kivonulás történetének elbeszélését, valamint a szimbólumokban és rituálékban gazdag széder este levezetését.

Azt mondják, hogy a hágádá a legtöbbször kiadott zsidó könyv. Ennek az lehet az oka, hogy az otthonokban, az asztal körül használja a család apraja-nagyja, így könnyen elhasználódik. Éppen amiatt, hogy az otthonokban használják (nem pedig a tanházakban, vagy a zsinagógákban) és nőknek és gyermekeknek is szól, gyakran látják el illusztrációkkal. Erre már a fennmaradt középkori kéziratokban is nagyon szép példákat látunk.

Amikor Mózes kivezette a népet az egyiptomi rabszolgaságból, elrendelte, hogy a zsidók adják tovább gyermekeiknek ezt a történetet. Ez a mondat a hágádában is olvasható, és innen ered az elbeszélés motívumának fontossága:

„És beszéld el fiadnak azon a napon [peszahkor]: Ez azért van, amit az Örökkévaló cselekedett velem, amikor kiszabadultam Egyiptomból.” (M.II. 13:8)

A Talmud (Pszáchim 116b) pedig így fogalmaz: „Az embernek minden nemzedékben úgy kell tekintenie magára, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból”.

Ennek értelmében a széder este fő micvája az elbeszélés, minél hosszabban és részletesebben taglaljuk az Egyiptomból való kivonulást, az annál dicséretesebb – mondja maga a szöveg is.

A hágádá szövege több forrásból táplálkozik. Talmudi történetek, zsoltárok, imák (pl. a hálél nevű, zsoltárokból álló dicshimnusz), egyéb elbeszélések, dicséretek kaptak benne helyet. Szerzője, vagy hozzávetőlegesen végleges szövegének összeállítója nem ismert. Valamikor a talmudi időszakban, a polgári időszámítás szerinti III-IV. században állították össze. A szövegben idézett legkésőbbi talmudi bölcs, Jehuda ben Iláj rabbi a polgári időszámítás szerinti II. század második felében élt, vagyis mindenképpen ennél későbbi a végleges forma.

A maceszsütés jelenete a Madárfejű hágádában

Az egyik kiemelkedő része, és alapja a Tóra ötödik könyvének leírása arról, amikor a zsidó földművesek termésük zsengéjéből áldozatot vittek a Szentélybe, és átadták azt a kohénnak (papnak), miközben ezt mondták:

“Vándorló arámi volt az apám, és ő lement Egyiptomba, ott tartózkodott csekély számmal és lett ott nagy, hatalmas és számos néppé. De rosszul bántak velünk az egyiptomiak és sanyargattak bennünket, és vetettek ránk nehéz munkát. És mi kiáltottunk az Örökkévalóhoz, őseink Istenéhez és az Örökkévaló meghallotta hangunkat, meglátta nyomorúságunkat, vesződségünket és szorongatásunkat. És kivezetett bennünket az Örökkévaló Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmetességgel, jelekkel és csodákkal. Elhozott bennünket erre a helyre, és adta nekünk ezt az országot, a tejjel-mézzel folyó országot.” (M.V. 26:7-9)

A hágádá szövegrészei egy 14 lépésből álló folyamatot követnek, melynek bizonyos pontjain eszünk, iszunk, stb., hogy fenntartsuk a gyerekek érdeklődését. Még mielőtt azonban hozzálátnánk, ezt mondjuk: „Minden éhező jöjjön és egyék”. A széder este micvájából, a peszahi kivonulás történetének elbeszéléséből egyetlen zsidó sem maradhat ki, helyet kell biztosítanunk számukra a széderasztal mellett. Most pedig lássuk röviden a folyamatot:

Kádes – az ünnep megszentelése borral
Urchác – a széder rendezője kezet mos
Kárpász – sós vízbe mártott zöldség fogyasztása
Jáchác – a középső macesz elfelezése, a nagyobb darab lesz az afikomán, az utóételnek hagyott darab
Mágid – ez a széder központi eleme, az elbeszélés
Ráchcá – kézmosás
Moci mácá – áldásmondás a maceszra és evés
Máror – keserűfű (torma), chároszetbe mártva
Korech – tormából és maceszből készült szendvics
Sulchán orech – terített asztal, vagyis vacsora
Cáfun – megeszik az áfikománt
Bárech – étkezés utáni áldás
Hálel – a hálel ima elmondása
Nircá – befejező dalok

A hágádá kézikönyv, mely megadja a kereteket, hogy minden család a saját maga számára megfelelő mértékben és mélységben beszélgessen a szolgaságból való szabadulásról. Egyben szabadságunk záloga is, mely biztosít arról, hogy akármi is történik velünk, a zsidó nép túléli a megpróbáltatásokat, és szabadon folytatja életét.

A legrégebbi, ma ismert példány a X. századra datálható, Száádjá Gáon imakönyvének részét képezi. A tudósok ma úgy gondolják, hogy a hágádá önálló könyvként az első ezredforduló környékén jelent meg, de még időbe tellett, amíg – a XIII-XIV. század fordulóján – elterjedt könyvvé vált. Ahogy fent említettük, az otthoni használatból fakadóan a tulajdonosok igyekeztek szebbé, érdekesebbé tenni a köteteket, így lehetőségeikhez mérten illusztráltatták is a darabokat. Erre szép példa a barcelonai eredetű Arany hágádá (1320 körül), vagy a későbbi, a század vége felé keletkezett szarajevói hágádá. Különleges csoportot képvisel a Madárfejű hágádá, melyben az emberábrázolás elkerülésének érdekében az emberek fejét nagy csőrű madárfej helyettesíti.

Kivonulás, Kaufmann hágádá

Szokás volt a szöveget különféle dalokkal, versekkel is kiegészíteni. Így került a XV. század folyamán a standard változatba a „Chád gádjá” (Egy gödölye), vagy az „Echád mi jodeá” (Ki tudja, mi az egy) kezdetű dal. Az első ismert nyomtatott hágádá az 1486-ban, vagyis a könyvnyomtatás hajnalán kiadott Soncino-hágádá.

Az első, kézírásos példányoktól napjaink szóróanyagként nyomtatott hágádiig több ezer kiadásban és formában megjelentetett mű záró sorával búcsúzunk. Ha a kezdő mondat az éhezőket invitálta az asztalhoz, hogy minden zsidó illő módon meg tudja ünnepelni a peszahi szédert, a végszó a végső megváltás ígéretét hordozza: lesáná hábáá biJerusálájim hábnujá – jövő évben az újjáépített Jeruzsálemben.